Zsolt 49-50
Zsolt 49
Az élet rejtélyei
1
A karmesternek: Kórah fiainak zsoltára.
2
Halljátok ezt mind, ti népek, figyeljen a világ minden lakója,
3
közemberek és előkelők, gazdag és szegény egyaránt!
4
Bölcs dolgokat beszél majd szám, szívem gondolatai értelmesek.
5
Példázatra figyel fülem, hárfakísérettel adom elő talányomat.
6
Miért féljek a gonosz napokon, ha körülvesz az alattomosok bűne,
7
akik vagyonukban bíznak, és nagy gazdagságukkal dicsekszenek?
8
Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek.
9
Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla,
10
még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt.
11
Pedig meglátja! Meghalnak a bölcsek, a bolond és ostoba is elpusztul, és másokra hagyják vagyonukat.
12
Azt képzelik, hogy házuk örökké megmarad, lakásuk nemzedékről nemzedékre, földeket neveznek el róluk.
13
De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak.
14
Ez a bolondok sorsa, és követik őket azok, akiknek tetszik beszédük. (Szela.)
15
Mint juhok kerülnek a holtak hazájába, a halál lesz a pásztoruk. Alakjuk eltűnik a holtak hazájában, nem lesz lakásuk. Reggelre a becsületesek uralkodnak.
16
De Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni. (Szela.)
17
Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha sok kincs lesz is házában.
18
Úgysem vihet magával semmit, ha meghal, nem követi kincse.
19
Bár életében áldottnak tartja magát, és dicsérik, hogy jól megy sora,
20
mégis őseinek nemzedékéhez kerül, soha többé nem lát napvilágot.
21
Mert a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak.
Zsolt 50
Az igaz istentisztelet
1
Ászáf zsoltára. A hatalmas Isten, az Úr szól, és hívja a földet napkelettől napnyugatig.
2
A tökéletes szépségű Sionon ragyogva jelenik meg Isten.
3
Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar.
4
Hívja az eget odafent, és a földet, mert ítélni akarja népét.
5
Gyűljetek hozzám, híveim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem!
6
Igazságát hirdesse az ég, mert ítéletet tart az Isten. (Szela.)
7
Hallgass, népem, most én beszélek! Izráel, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én!
8
Nem feddelek meg véresáldozataidért, sem állandóan előttem levő égőáldozataidért,
9
de nem fogadok el házadból bikát, sem aklaidból bakokat.
10
Hiszen enyém az erdő minden vadja, és ezernyi hegynek minden állata.
11
Ismerem a hegyek minden madarát, enyém a mező vadja is.
12
Ha éhezném, nem szólnék neked, mert enyém a világ és ami betölti.
13
Eszem-e a bikák húsát, iszom-e a bakok vérét?
14
Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat!
15
Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.
16
A bűnösnek pedig ezt mondja Isten: Hogy mered emlegetni rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet?
17
Hiszen te gyűlölöd a feddést, és elveted igéimet!
18
Ha tolvajt látsz, vele cimborálsz, és a paráznákkal tartasz.
19
Szádból gonosz beszéd jön ki, nyelved csalárdságot sző.
20
Ahol csak vagy, testvéred ellen beszélsz, anyád fiát is bemocskolod.
21
Ilyeneket csinálsz, és én hallgassak? Azt hiszed, én is olyan vagyok, mint te? Megfeddelek, és mindezt szemedre vetem!
22
Értsétek meg ezt ti, akik elfeledkeztek Istenről, különben elragad menthetetlenül!
23
Aki hálaadással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását.
ApCsel 20
Pál útja Macedónián át Görögországba és vissza Tróászig
1
Miután megszűnt a zavargás, magához hívatta Pál a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Macedóniába.
2
Bejárta annak tartományait, számos beszédben intette őket, majd elment Görögországba.
3
Három hónapig tartózkodott ott, mivel azonban a zsidók merényletet terveztek ellene, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza.
4
Elkísérte őt a béreai Szópatér, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz és Trofimosz.
5
Ezek előre mentek, és Tróászban vártak ránk.
6
Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap múlva érkeztünk hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk.
Pál prédikál Tróászban. Eutikhosz
7
A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította.
8
Elég sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol együtt voltunk.
9
Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál sokáig prédikált, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy holtan szedték fel.
10
Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: "Ne zajongjatok, mert a lelke benne van."
11
Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult.
12
A fiút pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak.
Pál útja Milétoszig
13
Mi pedig előre mentünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett; odáig ugyanis gyalog akart jönni.
14
Amikor aztán Asszoszban ránk talált, felvettük a hajóra, és Mitilénébe mentünk.
15
Onnan tovább hajóztunk, és a következő napon eljutottunk Khiosz elé. Másnap befutottunk Számoszba, az ezt követő napon pedig elmentünk Milétoszba.
16
Pál ugyanis már előzőleg úgy döntött, hogy Efezus mellett csak elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában. Sietett, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálembe érkezzen.
Pál Milétoszban elbúcsúzik az efezusi vénektől
17
Milétoszból azután elküldött Efezusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit.
18
Mikor azok megérkeztek hozzá, így beszélt hozzájuk: "Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt:
19
szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek.
20
Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként.
21
Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről.
22
És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és hogy mi ér ott engem, nem tudom;
23
csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám.
24
De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
25
És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki.
26
Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok.
27
Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.
28
Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.
29
Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat,
30
sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.
31
Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.
32
Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.
33
Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam,
34
sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak.
35
Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni."
36
Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott.
37
Ekkor valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt.
38
Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.
Az 1975-ben megjelent, 1990-ben revideált új fordítású Biblia szövege. Felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével.